Ösztönök

A férfi nem szól, most már csak legyint.
Az asszony arcán lángra gyúl a seb.
Pohár törik, majd újra egy megint,
s a sok szilánk, mind egyre élesebb.

A gyermek retteg, karján ráng a fény.
Úgy elszaladna, tudja, nem lehet.
Ajkát harapja s meglapul helyén,
egy féltve őrzött régi kép felett.

A főzelék kihűl az asztalon;
és nő a folt az elszakadt ruhán.
A szomszédasszony rendőrért oson;
S a gyermek nyúl a konyhakés után.

2017.07.09.

Kategória: Versek | Ösztönök bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kocsma

A ház alatt sok csonkig égett lámpa,
minden sarokban lomha félhomály.
Elvész a fény a megcsorbult pohárba’.
Szavakra dől az ócska muskotály.

A falnál ferdén áll egy fonnyadt asszony,
fejére száll s kontyot bont a gőz.
Már ő se tudja, menjen vagy maradjon,
szemében most is szürke csend időz.

Az asztal billeg, ráhajol a székre;
a pultosnő unottan felnevet,
egy öltönyös két bókot adna érte;
egér fut át a hűtőgép felett.

Egy férfi int, csupán a szó zavarja,
a nyála csillog szőrös mellkasán.
Egy másik dünnyög: mindig fönt az alja,
s magának mondja: átkozott magány.

Az ajtó nyílik, lépcső jár a füstre,
a szél tömény szimfóniát sodor;
kukák közé nem ér a holdezüstje,
s foltot hagy ott a borba fúlt nyomor.

2017.06.23

Kategória: Versek | Kocsma bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Közöny

A vaksötétben, hogyha felriadtam,
hiába szóltam, nem felelt anyám.
Alig volt gondja, mondják, énmiattam;
ott élt a város másik oldalán.

Csak néha jött el, végül elfelejtett,
milyen volt akkor, már nem is tudom.
Egyszer még láttam, ült az ablak mellett
egy szörnyű zajjal induló buszon.

Később úgy hittem, majd csak megtalálom,
de nem kerestem s ő ma sem keres.
Maradt, mint olykor visszatérő álom,
amelyben hinni mégsem érdemes.

Öregszem lassan, ő talán már vénül,
az ember enyhül, sajnál, megbocsát;
van mit nem ért, de elfogadja végül,
s nem gyűri érte hűvös homlokát.

2017.06.04

Kategória: Versek | Közöny bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A roncs

Komor sziklák alatt a fuldokló homokban,
hol partokká alél a végtelen meder,
vihartól tépve és a naptól megkopottan,
mint alvó szörnyeteg, ijesztő roncs hever.

Nyirkos deszkái közt kagylók, csigák tanyáznak,
hínár rohad s mit még a tenger itt hagyott;
hálói feslenek két rég halott halásznak,
s málló rongyok lehelnek pusztulásszagot.

Amint az est leszáll, kélnek nyöszörgő árnyak,
s a hold intő szavára újra vízre szállnak;
a lomha ár közéjük életet legyint.

Hajnalban mindahány ismét a roncsra mászik,
szögekre fekszik egy, mellé roskad sok másik;
felzúg a fény, s enyészve alszanak megint.

2016.06.12

Kategória: Versek | A roncs bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Porzás

A fák alatt aranyló fény cikázik,
s egymáshoz érnek suttogó kezek.
Árnyék oson, nyomában leng egy másik,
s ábrándot rejtő bokrok rezgenek.

A parton tárva-nyitva minden ablak,
sóhajt sodor az önfeledt folyam.
Leszáll az est: a bátrak ott maradnak
az éjbe veszni részeg boldogan.

A szirmokon foltot talál a reggel,
s hol harmat hűsít égető sebet,
méhek repülnek zümmögő legyekkel,
szagokba szédült illatok felett.

2017.05.17.

Kategória: Versek | Porzás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Otthon

A bokrok alján ébredő sötét;
a régi csapnál rózsa hajt fejet,
gyümölcsfa ejti földre köntösét,
s dongó kering egy tál eper felett.

Hajadban lepke: két fehér szirom,
kenyér s pohár a kerti asztalon.
Szemedbe nézek, ajkadról iszom,
s úgy, mint ki félt, a fényed markolom.

Felhők között a hold üt épp tanyát,
a házba lépünk, egy vagyok Veled.
A perceket most csend karolja át;
lámpát gyújtasz s az ágyunk megveted.

2017.05.19.

Kategória: Versek | Otthon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Távozás

Indulsz, hová mégsem jutsz el soha,
miként jöttél, a lépted tétova;
s azt suttogod, lehet, nem érte meg,
szemed sarkában halvány fény remeg,
s fejed felett, mint rongyok csüngenek,
a felhők szélét markoló egek.

Mit hagysz, kevés, de oly sokat viszel,
csak az maradsz, amennyit más hisz el.
Kilincs zörög, hinnéd, hogy lesz, ki szól,
a torkod ég, a csendből még iszol.
Hűvös homály, a semmi rád lehel,
s arcodra hull egy színtelen lepel.

2017.04.21.

Kategória: Versek | Távozás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Mégsem

Gyúlhat szörnyű kín korbácsok szavára,
s kélhet közöny, ha már a szív se lát,
téphet sebet tövisbokornak ága,
s áldott kezet rozsdás szög üthet át,
döfhet lyukat csontok közé a dárda;
ember tagadhat fényt és életet,
állíthat őrt a szikla oldalába,
mégsem győzhet az Egyszülött felett!

2017.04.14.

Kategória: Versek | Mégsem bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nélküled

A sárga bögrén halk mosolyt hagyott az ajkad,
s papírlapon nevet, mit suttogott kezed;
s a pléd, amellyel tegnap válladat takartad,
a ráncait vigyázva súgja: nem feled.

Tükrömben csillogás, szólok s Te visszanézel,
a függöny széle leng, megérint illatod.
Itt ülsz az ágyamon, s miképpen minden éjjel,
félig lehunyt szemem álomba ringatod.

2017.04.08.

Kategória: Versek | Nélküled bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tavasz

Patak csobog a fáradt híd alatt;
s akárha vérző állat ellene:
faág zihál, még télről itt ragadt,
s egy farkasarcú árnyék leng vele.

Bokrok között kövér gyerek lapul,
reszket s megtörli izzadt homlokát.
Tavasz van, tudja, s tűri szótlanul…
Gúnyos vigyor hasít a parkon át.

A langyos padra három asszony ül,
hátuk mögött a kőszobor nevet;
hangyák rohannak lábaik körül,
s rigók figyelnek lágy kenyérbelet.

Vesszők sokának napfény udvarol,
a nász heves, hamar rügyet terem.
Lányok kibújnak szürke rongy alól,
ringó csípők kacagnak szüntelen.

A sok bolond se bírja tétlenül:
ma mindegyik csicsergést festeget.
A képen épp egy fecskepár repül,
s kenik köré a halványkék eget.

2017.03.31

Kategória: Versek | Tavasz bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva