Mégis

(Török Józsefnek)

Ködök kísérgetnek,
gödrök között járok,
nyálkás kőre lépek,
betakar egy árok.

Hideg eső mosdat,
jeges szél vigasztal,
s mikor szemem kopog,
sehol sincs egy asztal.

Sáros vizet nyelek,
keserűket hányok.
Kinevet a tükör,
régről űz az átok.

Sokakat szeretek,
sokan nem szeretnek;
zsenge vagyok vénnek,
s túl szálkás gyereknek.

Nedves szalmán fekszem,
görcsök simogatnak,
csillagokra nézek,
vakít minden ablak.

Lidércek ölelnek,
ha elér az álom,
s rémek üvöltése
könnyezik a számon.

De én leporolom
magam minden reggel,
mégis csak ajándék:
élni ébredek fel!

Mozog kezem lábam,
felettem az Isten.
s megbékélt a lelkem
önmagammal itt lenn.

2016.10.16

Kategória: Versek | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.