Emlék és álom

Az ajtó nyitva áll, én bárhová mehetnék,
halk sóhajok között eloszló félhomály;
rég látott titkokat rejt még megannyi emlék,
megsebzem talpamat, vérzik, de mégse fáj.

Oly sokszor az kísér, mit szívesen felednék,
de most Te jössz velem, s mosolyt hozol, Mamám.
Szemedben láng lobog, kigyúlnak régi esték,
s hajnalt simít kezed az égbolt homlokán.

2016.11.27

Kategória: Versek | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?