Télvég

A fák között megráng az alkony szőtte fátyol,
kesergő ágakat himbál a téli szél.
A szürke sziklakő havat siratva gyászol,
s csalóka csillogás a tócsák szélinél.

A sápadt fűben halvány illatok lapulnak,
kidőlt karókat rozsdás drótdarab fog át,
s amott hol ősszel buzgón emberek vadultak,
fagy őrzi még a rémült állatok nyomát.

A dermedt tó partján vakon mereng egy lámpa,
üres halőrház, körbe búskomor magány.
Rongyos felhők sokát az est a vízbe rántja,
az égre varjak szállnak s károg mindahány.

A barna táj felett sarlónyi, sárga hold gyúl,
a hegy magára ölti ében köntösét.
Árnyak lebegnek, és a rezge bokrokon túl,
bölcsőt és sírhelyet békít az éjsötét.

2017.03.04.

Kategória: Versek | Szóljon hozzá most!

Mégis hiszünk

A homlokunkra ráncot írt az emlék,
sajgó sebekre kéklő folt fagyott.
Szemünkre folyt, magányos, téli esték
zsebükbe gyűrnek minden csillagot.

Beszélni fáj, fullaszt sok volt ígéret,
a csend komor, de gúnyosan nevet.
Sóhajtozunk, hogy álmunk semmivé lett,
s féljük, ha néz a lelkiismeret.

Mégis hiszünk, és megszületnénk újra,
időnk rabolta oly sok tévedés.
Vigaszt keresni kőbevésett múltra,
jövőnkre nézve meglehet, kevés.

2017.02.16.

Kategória: Versek | Szóljon hozzá most!

Végül

Nehéz szíved már nem vágyott újabb tavaszra,
s e szörnyű, gyászos télbe döngölted Magad.
Bánat gyötört, a torkodat méreg harapta,
s csak vártad, jöjjön az, mi végleg elragad.

Ágyat vetettél: olykor álom hullt szemedre.
Virradt: homályos képek játszottak Veled.
Ködökbe vesztél s kósza szikrák közt lebegve,
halvány ujjakat markolt görcsösen kezed.

Ajtót nyitottál, szél söpört szét minden gondot,
talán még láttad őt, amint melletted áll;
halk volt, szívedhez ért, a tested földre omlott,
s csendet lehelt beléd a szenvtelen halál.

2017.02.04.

Kategória: Egyéb | Szóljon hozzá most!

A városon túl

A város oly közel, de mégis messze van,
idáig nem jutott vonat fütyülte máz.
Kifosztott holnapok, itt hagyva mocskosan,
s romok közt roskatag, lakatlan, régi ház.

Porlepte ajtaján eltévedt légy matat,
penésszel fest a csend, pincében gomba nő.
Szétmálló múltakat vigyáz a rossz lakat,
s a lépcsőn ott lapít egy párja tűnt cipő.

Az udvar rég halott, megfulladt macskakő,
sár, tócsák, törmelék s egy rozsdamarta kád.
A vaksi ablakon kinéz a volt idő,
köhögve fuldokol, majd állott bűzt okád.

Árnyék a ház előtt, pedig se nap, se ég,
a járda foltjain a tegnap térdepel,
s amott bódék mögött, hol fényből nincs elég,
az éhes utcalány már csontot ad csak el.

Lassan lehull az éj, és mindent eltakar,
sok fásult mozdulat lustán egymásra dől.
Álmok, ha gyúlnak is, kialszanak hamar,
s reggelre nincs terem megint a semmiből.

2017.01.31

Kategória: Versek | Szóljon hozzá most!

Újszülöttek

A harsogó zajra már felpattant szemük,
küzdelmes útjukat arcuk meséli el.
Enyhíti kínjukat, ki földre szállt velük:
a szomjazó tüdőkbe hűvös fényt lehel.

Szelíden alszanak, s tejszínű álmaik
egekből elhozott nyugalmat rejtenek.
Kezük nem sejti még jövendő ráncait,
s hártyányi körmüket sem rágja rettenet.

Az ajkuk friss virág, a csendjük tiszta tó,
a homlokuk fölött az ámulat dalol.
Megmozdul csöpp fejük, s az örökkévaló
dús élet gőze száll darabka pléd alól.

Vérük csatára kész, a test esélyt kapott,
mi jön majd és kísért, innen még messze van.
Most még akárki szól, ígér egy csillagot,
ők kétlik s válaszul felsírnak hangosan.

2017.01.17

Kategória: Versek | Szóljon hozzá most!

Szobák

Szobámba gyakran engedem a csendet,
kizártam minden zörgő ablakot.
Zaj nem kopogtat, lárma rég nem csenget,
s falára vésett hangot hallgatok.

Odébb az utca minden sarka lüktet,
nem rest a város űzni látszatot.
Szemet vakítva fénylik számos üzlet,
sokaknak ünnep, hogy már jártak ott.

Másokra túl bő apjuk volt kabátja;
s kit egykor anyja élni ringatott,
bölcsőnyi álmát kábulatra váltja,
így lesz belőle lélegző halott.

Magában bízva holdat gyújt az ember,
kezétől lángol csillagok sora.
Nagy házat épít végtelen terekkel,
amelyben végül nem lesz majd szoba.

2017.01.13.

Kategória: Versek | Szóljon hozzá most!

A bolond

A tegnapot nyitott szemekkel álmodom,
amit napfény takart, az éj most megmutat.
Fülemben zúg a csend, ágyamhoz árny oson,
s lámpámról csillagok lógatják lábukat.

Az asztalon kanál, holnapra gyógyszerek,
fejemben ég a kép, keblemre hamva hull.
Tükrömben más lakik, én csak jövök-megyek,
s örök homály marad, virrad vagy alkonyul?

Az ablak szürke folt, redőnyén tűlevél,
üvegre köd ragad s megalvadt mondatok.
A függöny, mint a drót, zörög, ha fúj a szél;
sokan zajongnak itt, én bölcsen hallgatok.

2017.01.06.

Kategória: Versek | Szóljon hozzá most!

Téli csend

A tél megszőtte már a bokrok köntösét,
s fagyos mosolyt vacog a meztelen szobor.
Az égbolt csillagos, nincs teljesen sötét,
s a szél a hegy felől nagy csendeket sodor.

A csontos fák között didergő árny bolyong,
roppan, bármerre lép, a hó takarta ág.
Két lábon álmodik, s miként még pár bolond,
megérti, mit mesél e dermedt némaság.

2016.12.30

Kategória: Versek | Szóljon hozzá most!

Gyermekek

Pompás házak között szikrákat hány az este,
s a kertre boltosok szórják a csillagot.
A gyermek ámul és legyint a hallevesre,
alighogy annyit ért, ezúttal mit kapott.

Van, hol szikkadt kenyérre sem jut sült szalonna,
s pohárba nem csurog, csupán a tiszta víz.
Új Könyve lapjain fehér ruhás Madonna,
s a gyermek érti már, a szóban is van íz.

Volt, hogy szalmán, ahol csak állatot etettek,
egy gyermek felsírt, hangja szólt az emberért.
Első s utolsó, mondhat bármit száz eretnek,
ki minket úgy szeret, hogy egyformán megért.

2016.12.23

Kategória: Versek | Szóljon hozzá most!

Néhány rím

Kimért sorok darab fehér papíron:
a vers, ne hidd, nem néhány rím csupán!
Ha lelkem késztet, én csak akkor írom,
sokan meg minden szippantás után.

A nyelvem érdes, nem csipkézte érdek,
előnynek félhold sincs a házamon.
Állt már kufárnak költő itt temérdek;
kötetnyi hátrány, honnan származom.

Vörös folyón sem ring a méla csónak,
elődök útján léptem fontolom.
Mások kaparják sírját már a szónak:
virágok nyögnek zörgő bokrokon.

A szürke senkik bármit meggyaláznak,
s nyálból köpülnek vérző mondatot.
Értelmet abban alkotója lát csak,
mégis csodálja, nézd, sok agyhalott!

2016.12.16

Kategória: Versek | Szóljon hozzá most!