Nyugtató

Mint látomás, mit vágyak gőze festett,
feltűnsz s leszel felhővé hirtelen.
Megédesíted mégis ezt az estet:
volt csókod ízét számban itt lelem.

Az ujjaimra csendben szikra pattan,
miként szeretlek, rímmé fontolom.
Megnyugszom végleg, ring a szék alattam,
s akárha ajkad érné homlokom.

2018.03.14

a
Kategória: Versek | Nyugtató bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Mindenen túl

Ha majd megyek, Neked fog fájni jobban,
s nem lelsz vigaszt sokáig semmiben;
vigyázod gyertyák csöndjét ablakodban,
mígnem körötted minden megpihen.

Majd eljövök, miként épp most ígérem,
s hozom magammal azt a pár sorom,
mit Rólad írtam fent az égi fényben,
s reszketsz, amint füledbe másolom.

Csak egy mosoly, mit érte majd szeretnék,
s még két szavam cserébe itt hagyom.
Ragyogjon Benned, több legyen, mint emlék,
az, hogy szeretlek s az, hogy oly nagyon.

2018.03.02

a
Kategória: Versek | Mindenen túl bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Február végén

A szél a parkban hintaláncot zörget,
bokrok tövébe foltot kent a Nap.
Kutyák kaparnak hóba fulladt földet,
s dermedt füvekbe izmos fagy harap.

Varjak suhannak hulladékra lesve,
s a kéményfüstben elbújt szellemek
hamvat szitálnak minden lámpatestre;
sötét tükörben rongyok lengenek.

A hídon át az árnyak erre másznak,
tépett sebekre nyitnak ablakot.
Megérzi fojtó bánatát a gyásznak,
s némán zokog fel mind a sok halott.

A hegy fölött a méla Hold világol,
s az égi csöndben csillogó szemek
mesélnek még a végtelen világról,
s a csontos fákra lombot festenek.

2018.02.23

a
Kategória: Versek | Február végén bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Úri muri

A részeg herceg whiskyt önt a jégre,
s a fáradt szolgán gúnyosan nevet.
A szajha sóhajt, zsibbad, fáj a térde;
az antik óra most üt épp delet.

A vénkisasszony régről óv egy álmot,
ékszer takargat foltot, ráncokat;
egész idáig minden szépnek látszott,
de most a fényhez arcot válogat.

Az új cselédlány földre ejt egy rózsát,
poshadt a víz, a váza színarany.
A kék szalonból szürke szellem szól át,
ásít a macska, annyi kínja van.

Kopott kosárban szűken mért szalonna,
a birtok szélén két paraszt kaszál.
A nap közéjük mintha tükröt vonna,
s az úri szélben leng a búzaszál.

2018.02.16

Kategória: Versek | Úri muri bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ösztönök 2.

A pincerácson lóg a nyál,
egy lyukból löttyök bűze dől.
A falnál részeg férfi áll,
s mint kandúr macska, úgy jelöl.

Kopott lakásban kályha hűl,
fiúcska gyűr egy könyvlapot.
Az anyja fél s vár tétlenül,
szemébe régről könny fagyott.

Kilincs zörög, nyüszít a zár,
a férfi ordít s tettre kész.
A nő a többit tudja már,
s miközben bólint, félrenéz.

A gyermek sír, úgy szunnyad el,
s álmában ébred félvakon;
cipőjét csöndben húzza fel,
s kilép az alvó ablakon.

2018.02.10

Kategória: Versek | Ösztönök 2. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Télvégi csend

A nap tar ágakat színez,
a park még szürke és komor.
A szél nem nyúl ma semmihez,
a hegyről csendeket sodor.

Mereng magán egy sziklakő,
a tócsák hallgatag szemek,
s hol bokrok néma árnya nő,
a fűben rönkök fekszenek.

A pad mögött fagy rágta folt,
vadászni erre macska jár.
Itt falta föl mit elrabolt,
apró pihéket rejt a sár.

A vízpart tépett rongydarab,
a sétány feslett barna sál,
s odébb, miként egy néma rab,
egy szobrász félszeg álma áll.

2018.02.03

Kategória: Versek | Télvégi csend bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Fény és árnyék

Halott kövek közt láttam élni rózsát,
sziklák alatt a csend mesélt nekem.
Sötét lett, fáztam, csillagfény karolt át
s ijesztő árnyak ringatták szemem.

Szívembe békét harcos angyal vágott,
leszállt a köd, vihar seperte el.
Dühödt haragban leltem szende lángot,
felhő borult rám: könnyű, lágy lepel.

Bolondok sírtak, sok mindent tanultam,
s nevettem öntelt oktatók szaván.
A holnapokról suttogott a múltam,
mit régről tudtam, így maradt talány.

Szótlan követtem árnyékát a szépnek,
nyitott szemekkel járkáltam vakon.
Bátor voltam, s miként azok, kik félnek,
reszketve lestem át egy ablakon.

Gyakran csodáltam ébren röpke álmot,
s az álmaimban végtelen teret,
amelyben még a Föld is Égnek látszott,
hol lelkek bírták szóra lelkemet.

Megrészegültem, attól józanodtam,
azóta érzem, s nem kell értenem:
itt él köröttem számtalan halottam,
míg oly sok élő holt és fénytelen.

2018.01.27

Kategória: Versek | Fény és árnyék bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A régi part

Fönt hold világít, lent az utcalámpa,
rideg padokra árnyak fekszenek.
Az éj az ujját rossz szívükbe mártja,
álmot csodálnak reszketeg szemek.

A tó tükrébe hetyke bűnök fagynak,
a szél a partra csendeket terel.
Ringó hajóról fényt okád egy ablak,
s egy lomha ködfolt gödröket fed el.

A lépcső alján szellem áll a kőre,
csatornarácson lóg egy vaslakat.
A híd tövében elfogyott a lőre,
s hordónyi láng melenget holtakat.

2018.01.19

Kategória: Versek | A régi part bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kijárat

M.Nikolett emlékére

Bús félhomály kering az ágy körül,
a matracon holtsápadt lány hever,
szemére fátyol: szürke csend kövül,
s ajkán a sóhaj szüntelen teher.

Idő csorog, s a múltnak ad teret,
ködökbe vesznek elmaradt szavak.
Parányi szikrák csillagok helyett,
amint kigyúlnak máris alszanak.

Még ráng a hús, a függöny megremeg,
mint lepke száll, a lélek már szabad.
S hol árnyak járnak-kelnek reszketeg,
az ég ölén egy felhő szétszakad.

2018.01.12

Kategória: Versek | Kijárat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ünnepek után

Az üzlet ablakában szende fények égnek
s hűlt csillagocskák csüngnek mozdulatlanul;
bent bábuk szenderegnek, seprű dől a széknek,
s kifosztott polcokon csupán a csönd lapul.

Egy cifra dróthuzal vigyáz sok szép kabátot,
minden mást összetart az olcsó cérnaszál.
Amott egy félcipő, már annyi lábat látott,
a nyelve erre lóg, fűzője arra áll.

Sarokban láda rejt pár foltot és szilánkot,
s a díszlet eltakar még számtalan sebet.
A padlón tűlevél, december elvirágzott,
s egy ócska, sárga maszk a lucfenyőn nevet.

2018.01.05

Kategória: Versek | Ünnepek után bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva